Van egy különös feszültség abban, ahogyan a modern világ a jelenlétről beszél. Meditálj, légy tudatos, élj a pillanatban… és közben ugyanez a világ szakadatlanul azt kéri, hogy legyél gyorsabb, hatékonyabb, kevésbé érzékeny. Ezt a kettősséget nagyon konkrétan tapasztalhatjuk bőrünkön.

A jelenlét nőként nem elvont fogalom. Testben, kapcsolatokban, szerepekben, elvárásokban él, és sokszor éppen ott a legnehezebb megmaradni önmagunkban, ahol a legtöbbet adunk.

A test mint elsőszámú jelenlét

A jóga hagyományában a prakriti – a természet, az anyag, a teremtés – eleve nőnemű princípiumként jelenik meg. Nem gyengeségként, hanem a megnyilvánulás alapjaként. A nőiség ebben az olvasatban nem szerep, hanem kozmikus minőség: befogadás, ciklikusság, átalakulás.

Ez a test szintjén is igaz. A nők biológiája ciklikus, és ez a ciklikusság – ha nem ellenségként, hanem iránytűként tekintünk rá – valójában mély önismereti kapacitást hordoz. Minden fázisnak megvan a maga bölcsessége: van idő a kifelé áramlásra és van idő a visszahúzódásra, a mélyítésre. A probléma ott kezdődhet, amikor egy olyan világ ritmusához próbálunk igazodni, amelynek nincs belső ciklusa, csak lineáris előrehaladás.

„A nő nem születik nőnek – azzá válik.”

– Simone de Beauvoir. De azzá is válhat, akit senki nem várt tőle, ha elég bátran figyel befelé.

Az érzékenység, amit kikapcsolni tanítottak

Sok nő felnőve azt tanulja meg, hogy az érzékenységét kezelnie kell, vagyis csökkentse, rejtse, magyarázza, ne sírjon nyilvánosan, ne legyen “túl sok”, ne vegyen magára mindent. Ennek az alkalmazkodásnak ára van: lassan elveszíthetjük azt a belső antennát, amely a legpontosabb tájékozódási eszközünk.

A jinjóga – a hosszan tartott, passzív tartásaival – részben éppen ezt a kapcsolatot állítja helyre. Túl azon, hogy ellazít, megtanítja a testet arra, hogy biztonságban lehet akkor is, ha nem csinál semmit. Rámutat arra, hogy a csend nem veszélyes, a mélybe merülni nem összeomlás, hanem hazaérkezés.

Ez a pratyāhāra jógikus fogalmának lényege: az érzékek befelé fordulása. Nem elmenekülés a világból, hanem olyan mélységű jelenlét önmagunkban, amelyből erősen lehet kifelé is kapcsolódni.

Jelen lenni: mások felé is

A nők jelenléte ritkán vonatkozik csak önmagukra. A gondoskodás, a figyelés, a tartás: mindez olyan “magatartás”, amelyet a társadalom láthatatlanul vár el, és szinte soha nem nevez meg. Nem véletlenül fárad el oly sokszor az, aki ebből él: nem a kapacitás hiányzik, hanem az utántöltés.

A jógikus dharma-fogalom itt válik igazán relevánssá. Nem a szerep teljesítése a lényeg, hanem az, hogy megismerjük azt, aki a szerepet viszi, hogy a gondoskodás ne kiüresedésből, hanem forrásból jöjjön. Fontos: ez nem önzőség. Ez az egyetlen fenntartható módja annak, hogy valóban jelen legyünk mások számára is.

Nőként jelen lenni annyi, mint megtanulni lakni abban, ami változékony. Nem ellenállni a ciklikusságnak, nem szégyellni az érzékenységet, nem mentegetőzni a mélységért, hanem felismerni, hogy mindez nem gyengeség, hanem a valóság egy egészen pontos leolvasása.

A modern világ sok mindent kínál arra, hogy eltávolodjunk ettől a tudástól. A jóga – és az önmagunkra fordított figyelem bármilyen formája – nem egy jobb önverzióhoz hív, hanem ahhoz, aki mindig is voltál és vagy.