Amióta megnyitottuk a jógastúdiónkat is, hatalmas mennyiségű információcserében vagyunk a gyakorlókkal, aminek köszönhetően mi is jobban átláthatjuk azokat a trendeket, amiben környezetünk éppen van. Eddig is tudtuk, és online felületünkön igyekeztünk is főleg olyan gyakorlásokat megjeleníteni, amelyek nem a tömegórákat sokszorosítják, hanem jobban foglalkoznak a minőségi pihenéssel, az idegrendszer homeosztázisával és az egyén csendesebbé tételével. 

Azonban a kihívás mindannyiunk életében ott van, hiszen egy olyan létet teremtettünk globális szinten, ahol a folyamatos teljesítmény az elismert, ahol mindig tenni kell valamit, különben nem vagyunk fontos részei a társadalomnak, és ahol az elektronikai eszközeink meghatározóbbak az életünkben, mint a valódi kapcsolataink.

Nem meglepő, hogy a fiatalok döntő többsége korai depresszióban szenved, egyre több az allergiás, asztmás, cukorbeteg és egyéb komolyabb betegséggel küzdő emberek száma. 

Ez persze nem azt jelenti, hogy nincs lehetőségünk változtatni, máshogyan élni, pusztán azt mutatja, hogy a nagy átlag miben van éppen. S habár sokszor nem egyszerű egy ilyen helyzetben meglátni a jót, ahogy a mindennapokban is könnyebben leszünk rosszkedvűek, mint jókedvűek, mi mégis azt gondoljuk, hogy a változás tényleg bennünk kezdődik. Egyéni szinten megérezni a hívást valami egyszerűbbre, valami csendesebbre, valami tisztábbra.

És ismételten itt tud a jóga nagyot segíteni. Jóga alatt nemcsak az ászanákat értjük, habár azzal van legtöbbször azonosítva, hanem az elvek gyakorlását, a belső munkálatok megkezdését.

A legtöbben az egész napos rohanás után sokszor tovább akarnak rohanni mondván, hogy az fogja megütni a szaliencia-szintünket (azt a szintet, ahol egy inger jobban ki tud emelkedni a már meglévő ingerek között). Viszont a kérdés az, hogy a jelenben mi az, ami támogat. Mikor történik az, hogy ebben a rohanásban ‘elhasalunk’, hiszen az állandó mókuskerékben való futás egy ponton nem fenntartható?

Előfordulhat, hogy a csendben létezni legtöbbünk számára diszkomfortérzetet okoz, pedig ‘gyakorlat teszi a mestert’! A legfőbb tanítás, hogy a csend a legnagyobb tanító. Ebben a térben van lehetőségünk belső terünkkel foglalkozni, és az állandó kifele való mutogatásból megérkezni a saját belső terünkbe. A csend teret ad a vegetatív idegrendszer paraszimpatikus ágának arra, hogy tónusba kerüljön, így beindítva azokat a folyamatokat, amelyek a szervezetet támogatják, fenntartják. 

A csendben van lehetőségünk levetkőzni azokat a mintákat, szokásokat és rétegeket, amelyek már nem szolgálják létünket. Ilyenkor tudunk őszintén foglalkozni magunkkal mindenfajta elvárás nélkül. Nem az lenne-e az egyik legfontosabb, hogy közelebb kerülhessünk magunkhoz, hogy jobban megértsük önnön működésünket, hogy olyan életet élhessünk, ami tényleg minket szolgál? Az egót elengedni talán az egyik legnagyobb kihívás (igazából egyáltalán nem lenne kihívás, ha nem ezt erősítenénk magunkban, hiszen ez is csak egy minta), viszont a mögöttes tér az, amire már a szavak nem hatnak. Ahol a tudatosság, az éberség – az ébren való lét – létezik. 

De ha nem nézzük a spirituális vonatkozását, akkor nézzük csak meg azt a biológiai egyensúlyt, amire minden élő és élettelen törekszik. A nappalt az éjszaka váltja fel, az erőben megjelenik a puhaság, és a meleget sem tudnánk a hideg ismerete nélkül megkülönböztetni. Az idegrendszer is pontosan így van ezzel. Sokkal ‘hatékonyabban’ tud teljesíteni, ha kap egy kis pihenőt, ha foglalkozhat azokkal a folyamatokkal, amelyek a szervezet fenntartását szolgálják, mintsem azt, hogy rohanjon az életben maradás érdekében…

És így, hogy itt az ősz, a ‘begubózás’ ideje, mi lehetne jobb, mint többet lélegezni, többet meditálni, esetleg foglalkozni a jin és resztoratív ‘stílusokkal’? Ha már próbáltad, de valamiért nem tetszett, érdemes mögé nézni, hogy milyen mintából kifolyólag történt úgy, ahogy. Mint mindig, most is távol áll tőlünk, hogy megmondjuk, mi a lehető legjobb számodra, hiszen azt csak te tudhatod. Legyen ez inkább egy közös megosztás, ahol lehetőségünk van egymástól úgy tanulni, hogy hagyjuk a másiknak, hogy azt csinálja, amit csak szeretne, és így is szeressük egymást.

Hari Om.